Kilencvenkilencedszer az újpestiek ellen

Az NB II 27.fordulójában a zsinórban 3 győzelemnél tartó Szeged ezúttal vasárnap 18 órától Újpesten lép pályára. Van mit felidézni, hiszen már a 99. bajnoki megmérettetésük elé néznek… Szinte hihetetlen, de még a barcikai 21 éves nyeretlenséghez képest -amely szombattól már a múlté - is régebbi időkre nyúlik vissza a szegediek győzelemmentes sorozata.

Óriási hagyománya van az Újpest- Szeged bajnoki párharcnak. Igaz, a Tisza-partiak 1999-ig rendre az Újpest (egykor UTE, majd U. Dózsa) első csapatával játszottak (95-ször az NB I-ben), de az elmúlt idényben már a lilák "B" csapatával a másodosztályban. Mivel a mostani Újpest II. is a lila-fehérek állományába tartozik, így a vasárnap sorra kerülő mérkőzést ugyancsak hivatalos bajnokiként kell beszámítani.

Az első osztályban az 1926-os premiert követően (Újpest FC – Szegedi Bástya 3-0) a legutóbbi élvonalbeli találkozót is már 14 esztendeje játszották, és 1999 őszén az éppen csődöt jelentő Szeged LC egy TV-s meccsen minimális vereséggel úszta meg az újpesti kiruccanást (0-1)…

Érdekesség, hogy az újpestiek az 1905-ös élvonalbeli bemutatkozásuktól számítva csupán egyetlen egyszer estek ki az NB I-ből (még a ’10-es évek elején, tehát több, mint 100 éve), így a Szeged összes elődjével minden alkalommal találkoztak, amikor a Tisza-partiak az NB I-ben szerepeltek.

A lilák sokszor szinte lehengerelték a mieinket (pl.: Szuszáék 1951-ben 9-1-re, Benéék 1968-ban 11-0-ra nyertek…), ám a történelmi hűséghez tartozik, hogy a kék-feketék olykor-olykor látványosan törlesztettek adósságukból.

Íme néhány szenzációs győzelem az újpestiek ellen: 4-1 és 4-1 (mindkettő 1953-ban), 6-2 (1954), 4-2 (1961), 6-2 (1977) és 4-1 (1983).

A két legnagyobb különbségű Tisza-parti győzelem tehát ’54-ben, illetve ’77-ben született, először Rózsavölgyi fantasztikus négy góljával ill. Csáki és Cziráki találataival vertük Szegedi Haladás néven 6-2-re a Szusza által vezérelt Dózsát idehaza, majd 1977. december 17-én az akkor még Európa-hírű Fazekas,Törőcsik és Fekete által fémjelzett Újpest szenvedett 6-2-es vereséget Szegeden a SZEOL AK együttesétől.

Az immár 35 éve lezajlott fantasztikus hangulatú találkozón - e sorok írója is jelen volt a 4000 néző között a decemberi fagyban - a mieink góljait Forgács, Jerney és Birinyi (egyaránt 2-2) szerezték.

Ami az idegenbeli találkozókat illeti, szinte hihetetlen és megdöbbentő tény: a Szeged legutóbbi Újpesten aratott győzelméig 55 esztendőt kellett az archívumomban visszalapoznom. A Szeged utoljára ugyanis még az 1957-58 évi NB I-ben nyert Újpesten 1-0-ra. Íme az 1958. március 29-én lejátszott találkozó jegyzőkönyve: U. Dózsa - SZEAC 0-1
SZEAC: Mészáros - Benák, Portörő, Vass - Baráth, Janka - Polyvás D., Rábay, Hajós, Gilicz, Nyári. A győztes gólt a második félidő hajrájában Hajós Imre szerezte.

Ettől számítva 1999-ig pontosan 20 élvonalbeli bajnokit vívtak Újpesten a szegediek, lehangoló mérleggel: 20 vereség, 12-79-es gólkülönbséggel.

Ennyi elég a régi nosztalgiázásból, hisz a tavalyi idényben az őszi ill. tavaszi meccsüket már az NB II-ben játszották, ráadásul nem is az újpestiek nagycsapata, hanem az Újpest II. ellen, mégis 3-1-es zakó lett az őszi meccs vége… Az akkori gólszerzők Magos (2), Bognár illetve az azóta már a Dorozsmához, majd Orosházára igazolt Bernát Peti voltak… Tavaly tavasszal Futó Tamással sem sikerült visszavágnunk, hisz a Vasutas-stadionban 2-1-es vezetésünk után 3-2-re az újpesti fiatalok nyertek.

Ebben a szezonban ugyancsak másodosztályú meccsen játszottuk a 98. bajnoki meccsünket – az Újpest II ellen –, s az ideiglenesen kinevezett Lóczi István irányításával végre 3-1-re vertük a lilák fiataljait.

Most jön vasárnap tehát a 99., s csak abban reménykedhetünk, hogy a 100.-ra nemsokára már újra az NB I-ben kerülhet sor Szeged és Újpest első számú csapatai között.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink