Feszültség után derültség

Nem vitás, Orosz Márknak hatalmas érdemei vannak a bennmaradásban. A 22 éves csatár 22 mérkőzésen 15 gólt szerzett, cseleivel, lövéseivel a frászt hozta az ellenfelekre, nélküle bizony nagy bajba kerülhetett volna együttesünk. A tehetséges futballista immáron az FTC játékosa, honlapunknak azonban még a szegedi időszakról beszélt, némileg azért érintve ferencvárosi jövőjét is.

- Miként emlékszel vissza az előző szezon őszi időszakára?
- Nehezen álltunk össze, és ami a legnagyobb gond volt, nem működtünk csapatként. Akadt némi generációs probléma a csapatnál, ráadásul idővel a szurkolók is elmaradoztak a lelátóról.

- Tavaszra mennyiben változott a helyzet?
- Több fiatal került a kerethez, továbbá Kis Robi, Ulviczki Misi és Borbély Bálint személyében három fontos, kiváló képességű futballistát igazoltunk, ezek után egyre egységesebben játszottunk. Az általam nagyon tisztelt és szeretett Takács Lászlót váltó új vezetőedzővel, Futó Tamással jól sikerült a felkészülésünk, fizikálisan jó állapotba kerültünk, ám pszichésen nem voltunk topon. Mindezt bizonyította, hogy hét bajnokiból ötön vezettünk, ezekből mégis csak egyet nyertünk meg. Több meccsen az utolsó percekben veszítettünk pontokat. Mint például a Mezőkövesd ellen, amikor az ellenfél, nem túl sportszerűen, nem adta vissza az általunk a játékosuk ápolása miatt partvonalon kívülre rúgott labdát és ebből az akcióból, a hosszabbítás harmadik percében egyenlített ellenünk. Ez a drámai végkifejlet sokáig kísértett bennünket, ami hiba, mert gyorsan el kellett volna felejteni, ám lelkileg nem voltunk ennyire erősek. A mélypont a Honvéd elleni mérkőzés volt, amikor két perc alatt kaptunk két gólt és három helyett egy pontot sem szereztünk, ami után Futó Tamás felajánlotta a lemondását.

- Tóth Bálint érkezésével mi változott meg elsősorban?
- A felfogásunk. Hittünk magunkban, egymásban, nem féltünk a pontvesztésektől, minden fellépésen győzelemre játszottunk. Fantasztikus időszak volt, Tóth Bálintnak nagyon sokat köszönhetek, megszerettem őt, mint embert, és mint szakvezetőt is. Sokat lendített rajtam, a játékfelfogásom megváltozott és egyértelműen jót tett nekem, miután feltolt centerbe. Gyorsan megtetszett ez a poszt, meg is szerettem, mivel mindig imádtam direktben megindulni a kapu felé. A csapattal is remekül megtalálta a hangot a szakmai stáb, Tóth Bálint és segítője, Lóczi István remekül kiegészítette egymást, akárcsak Bakó Tibi kapusedző, akik végigdolgozta velünk az egész szezont.

- A ceglédi győzelem volt a fordulópont a bennmaradásért folytatott küzdelemben?
- Nem, szerintem már a hazai, Nyíregyháza elleni döntetlen is az volt. Ezen a bajnokin ugyanis gyorsan hátrányba kerültünk, ám nem sokkal később egyenlítettünk, ennél is fontosabb volt azonban, hogy éreztem a társaságon az egységet. Egészen más felfogásban, sokkal kezdeményezőbben futballoztunk. Kétségtelenül komoly feszültségben léptünk pályára az utolsó nyolc mérkőzésen, ugyanakkor végig hittünk a bennmaradásban. Debrecenben aztán az utolsó pillanatokban visszakaptunk valamit a sorstól a korábban elveszített pontokért, a hajrában egyenlítettünk, majd sírva, vigadva ünnepeltük a közös sikert. Szerencsére a korábbi feszültségből végül látványos derültség lett.

-  A szurkolókkal milyen volt a kapcsolatod?
- Sokan írtak, bátorítottak, éreztem a szeretetüket. Remélem azért jövőre még nagyobb összefogás lesz a drukkerek körében, mert ez a csapat megérdemli a támogatást.

- Tizenöt találatod közül hatot szabadrúgásból szereztél és főként tavasszal voltál eredményes. A sok gyakorlás mellett a megváltozott szerepkörödnek tulajdonítod ezt?
- Mindkettőnek és a bizalomnak. Ősszel ugyanis nem mindig én lőttem a szabadrúgásokat, tavasszal viszont igen és nem mindegy, hogy a következő lehetőségnél javíthatok, vagy esetleg nem engednek oda a labdához. Természetesen sokat gyakoroltam a szabadrúgásokat az edzéseken, ilyenkor a két kapussal, Trepákkal és Belecsannal, valamint Borbéllyal és régi cimborámmal, Baggióval, azaz Kis Robival maradtam kint lövöldözni. No meg ne feledjem, köszönet jár a vezetőknek, akik a legnehezebb helyzetekben is a csapat mögött álltak, megteremtették a lehetőséget a nyugodt felkészülésre, mindent megkaptunk időben, nem véletlenül éltük meg minden tekintetben közös sikerként a bennmaradást. Én biztosan szép emlékekkel gondolok majd vissza a Tisza-parti időszakra és nagyon jó döntés volt az is, hogy télen maradtam a csapatnál, noha a Fradi pénzt ajánlott a gyorsabb klubváltásomért, a szegedi vezetők azonban ragaszkodtak hozzám.

- A Ferencvárosnál nagyon fontos, hogy állandó játéklehetőséget kapjál. Erre mennyi esélyt látsz?
- Én is ebben reménykedek. Kíváncsi leszek arra, hogy Détári Lajos melyik poszton vesz figyelembe. Négy évet ugyanis a szélen futballoztam, ám mint korábban jeleztem, nagyon megszerettem a centerposztot. A legjobban persze futballozni szeretek, a lényeg tehát, hogy rendszeresen játsszak a Fradiban, amely nem mellékesen a nevelőegyesületem.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
29. forduló
2024.04.22. hétfő, 20:00
ETO FC GYŐR
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
ETO Stadion
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 64
02. VASAS FC 57
03. ETO FC GYŐR 54
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 51
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 43
06. GYIRMÓT FC GYŐR 41
07. SOROKSÁR SC 38
08. FC AJKA 37
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 37
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 37
12. BUDAPEST HONVÉD 36
13. BUDAFOKI MTE 33
14. PMFC 31
15. BVSC-ZUGLÓ 30
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 22
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 14

Partnereink