Vasárnap nehezebb lesz megszerezni a három pontot, mint szerdán

A szerdai, Dorog ellen megvívott csata után a Kozármisleny ellen tarthatja itthon a 3 pontot a Szeged 2011-Grosics Akadémia. Nem mondhatjuk, hogy az a siker könnyen összejött, de utalnak arra jelek, hogy a Kozármisleny ellen még nehezebb dolgunk lesz.

A kilencedik fordulóban az újonc Dorog látogatott szerdán Gyulára. Csapatunk Germán Tamás révén 11-esből szerezte meg a három pontot érő egyetlen gólt a mérkőzésen, miután Zádori Krisztiánnal szemben követtek el szabálytalanságot a büntetőterületen belül.

- Természetesen nagyon örülök, hogy nyertünk és bezsebeltük a három pontot. Az első félidőben maximálisan meg voltam elégedve mindennel. A második játékrész egyértelműen nem tetszett, de tudtam, hogy ez lesz. Sokat kivett a csapatomból a Nyíregyháza elleni összecsapás. A meghatározó játékosok elfáradtak, a szerda-vasárnapi mérkőzések sokat kivesznek belőlük. Aki látta a listavezető, Nyíregyháza elleni meccsünket, az tapasztalhatta, hogy szoros összecsapás volt. A statisztika szerint 50-50%-os volt a labdabirtoklás. Egy ilyen mérkőzést követően, két nap alatt nehéz regenerálódni as következő csatára. A Dorogszámára nem hozott akkora hajtást a Kozármisleny elleni találkozó, jobban felkészülhettek ellenünk, de mint mondtam, természetesen örülök, hogy itthon tudtuk így is tartani a három pontot - értékelt Klausz László vezetőedző.

Vasárnap a Kozármisleny látogat hozzánk. A baranyai együttes legutóbbi mérkőzésén alulmaradt hazai pályán a Békéscsaba 1912 Előre ellen, akik 2-0-ra győzedelmeskedtek. Kovács Zoltán vezetőedző a találkozó után azt nyilatkozta a klubjuk honlapjának, hogy fő céljuk az, hogy a játékosok a vasárnapi, gyulai összecsapásra regenerálódjanak, és ezért mindent meg is tesznek. A soros ellenfél erejét mutatja, hogy mindössze egy ponttal vannak mögöttünk, és idegenben, egészen simán, 2-0-ra győzték le a Dorogot.

- A vasárnapi, Kozármisleny elleni mérkőzésre azt kell mondanom, hogy nehezebb összecsapásra számítok, mint a Dorog ellen. Jobban kontráznak, melyet a legjobban az idegenben, 4-0-ra megnyert Nyíregyháza elleni meccsük tükröz. Tény, hogy nagyon egyben van a csapatuk - mondta Klausz László vezetőedző.

 

Hévízi kupameccs emeli a terhelést

Ha valamelyik játékosnak nem lenne elég a terhelés, akkor jövő szerdán a Hévíz ellen újralehet bizonyítani. A dunántúli fürdővárosban ismét egy hétközi találkozón kell helyt állnia csapatunknak, ezúttal a Magyar Kupában. Az NB III Nyugati csoportjába tartozó együttes hat fordulót követően csak egyszer tudott győzedelmeskedni idáig.

- Előre megvan a fejemben, hogyan is állunk ki ellenük. Ezen a mérkőzésen szeretnék játéklehetőséget adni azoknak a játékosaimnak is a keretben, akik eddig még kevesebbet játszottak. Sajnos Pászka Lóránd még mindig sérüléssel küzd, ő biztos nem fog pályára lépni - mondta Klausz László vezetőedző.

 


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink