Germán Tamás: több pontot várok a tavaszi szezontól!

german-tamas-csapat.jpg
Néhány óra múlva rajtol az NB II-es bajnokság tavaszi szezonja. Germán Tamás, a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapatkapitánya bízik abban, hogy az elkövetkezendő mérkőzéseken a mérleg nyelve az ő oldalukra billen, így egy szebb tavasz elé nézhet az együttes.

- Túl van a gárda a téli felkészülésen, kapitányi szemszögből hogyan telt ez az időszak?
- Hála Istennek eltelt a téli felkészülési időszak, túl vagyunk rajta. Sok munkával teltek ezek a hetek, és most következik a bizonyítás a bajnokságban. Az edzések a céljaikat elérték, az elvégzett munkát maximálisan elvégeztük, úgyhogy mindenki nevében kijelenthetem azt, hogy várjuk a bajnoki rajtot a Cigánd ellen. A törökországi felkészülés rendkívül jó volt, mind a körülmények, mind a mérkőzések megfelelőek voltak. Jó pályán, jó ellenfelek ellen mérettettük meg magunkat. A csapat a kint költött 10 nap alatt még jobban összekovácsolódott. Miután hazaértük, az időjárási körülmények nem tették lehetővé ugyanazt a felkészülést, mint ott. Ennek ellenére véleményem szerint az edzőmérkőzések így is jól alakultak - eredménytől függetlenül. Az eredmények majd a bajnoki mérkőzéseken számítanak igazán.

- Ön szerint hatással lesz a csapat teljesítményére és az eredményre az, hogy az időjárás miatt nem sikerült igazán felkészülni a füves pályára?
- Ezt majd az idő fogja eldönteni, de remélem, hogy ez nem fog látszódni a Cigánd elleni bajnoki összecsapáson.

- Ősszel a Cigánd ellen jócskán "megrázták a gólfát" és 7 gólt lőttek ellenük. A mostani összecsapástól mit vár?
- Nézegettük, hogy nagyon sok játékos cserélődött a cigándi csapatban, így ez egy teljesen más mérkőzés lesz, mint ami ősszel volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei együttes részére most már minden mérkőzés élet-halál harc lesz az NB II-ben  maradásért. Részünkről szeretnénk győzni ellenük, és begyűjteni a maximálisan megszerezhető három pontot.

- A csapatmorál változott a felkészülés alatt?
- Igazából eddig is egy nagyon jó, fiatal, sikerre éhes társaság voltunk. Ez most is változatlan, és megyünk tovább ebbe az irányba.

- Hogyha egy dolgot kéne kiemelni, hogy mit vár a tavaszi szezontól az őszhöz képest, akkor mi lenne az?
- Több pontot várok! Remélem, hogy azok a kis nüanszok, melyek eddig nem mindig álltak mellettünk, és nem mindig a mi oldalunkra billentették a mérleg nyelvét, azok most velünk lesznek, és egy szebb tavasz következik.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink