Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Simán nyert a Békéscsaba

Csak úgy, mint az előző szezon utolsó fordulójában, ezúttal is 4-1-s győzelmet aratott Gyulán a Békéscsaba.

Jól kezdte a szezont Supka Attila irányításával a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely bár hamar hátrányba került a Cegléd ellen az első fordulóban, végül Germán duplájával fordítani tudott. Ezzel szemben a Békéscsaba kellemetlen meglepetésbe szaladt bele hazai pályán, a feljutásra pályázó lila-fehérek az újonc Kazincbarcika ellen szenvedtek vereséget. Az előző szezon utolsó fordulójában ugyanebben a felállásban találkoztak a felek Gyulán, akkor a Békéscsaba 4-1-re tudott nyerni. Ezúttal jól kezdte a találkozót a hazai csapat, kisebb-nagyobb lehetőségeket követően a 21. percben megszerezte a vezetést a Supka-legénység. Povázsai kanyarított középre egy szögletet, ám a bizonytalanul védő Ribánszki a saját kapujába tenyerelte a labdát, 1-0. Bő tíz perc elteltével egyenlítettek azonban a vendégek, Urbin Péter csapott le egy kipattanó labdára és helyezte el azt a szegedi kapuban. A félidő vége előtt két perccel már a csabaiaknál volt az előny, Urbin Péter megszerezte második gólját is, ezzel lila-fehér előnnyel vonulhattak szünetre a felek.

A lehető legrosszabban indult szegedi szempontból a második játékrész, Urbin teljesen üresen kapott egy labdát a középpályán, megjátszotta Nagy Sándort, aki aztán az egymásra váró szegedi védők között talált Szántai kapujába, 1-3. Supka Attila megpróbálta felrázni csapatát egy kettős cserével, amelynek eredményeként mezőnyfölénybe került a Szeged-Grosics, ám igazán komoly helyzetet nem sikerült kialakítania. A kegyelemdöfést a 83. percben Szatmári István vitte be, miután Eszlátyi szaladt el a szélen és ívelt be középre. Szántai ezúttal is rossz helyre ütötte ki a labdát, így az érkező csabai játékos az üres kapuba emelt. A Szeged a következő fordulóban a Vác ellen javíthat.

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 1-4 (1-2)
Gyula, Grosics Gyula Akadémia. Vezette: Böcskei Balázs (Berényi Tamás, Szvetnyik Bence).
Szeged-Grosics: Szántai – Horváth, Jagodics, Farkas M., Katona, Povázsai (Coroian, 52′), Germán (Beke, 70′), Causic, Zabari, Zádori, Balázs (Molnár J., 52′). Vezetőedző: Supka Attila.
Békéscsaba: Ribánszki – Birtalan (Gyurján, 65′), Mészáros M., Viczián, Pilán, Dlusztus, Nagy S., Szélpál, Gránicz (Eszlátyi, 56′), Urbin (Király, 73′), Szatmári. Vezetőedző: Boér Gábor.
Gól: Ribánszki (21′ – öngól) ill. Urbin (33′, 43′), Nagy S. (47′), Szatmári (83′)
Sárga lap:


Online közvetítés:
SZEGED 2011-GROSICS AKAD.
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
1
4
időpont esemény
90+3′ Ebben a pillanatban véget ér a mérkőzés, hiába szerezte meg a vezetést az első félidőben a Szeged-Grosics, sikerült fordítani a Békéscsabának, amely végül magabiztos győzelmet arat Gyulán.
90′ Három percet hosszabbít a játékvezető, de vélhetően sok minden már nem történik ez idő alatt.
83′ GÓL! Ezzel vélhetően eldőlt, Eszlátyi fut el a szélen, bekanyarítja a labdát, Szántai kiüti az érkező csabai támadók elől, ám pont Szatmári István elé, aki így az üres kapuba emelhet, 1-4.
78′ Nagy Sándor marad lent egy ütközés után, a pálya szélén ápolják, nem biztos hogy vissza tud térni, ami azt jelenti, hogy 10 emberrel kellene befejeznie a mérkőzést a Békéscsabának.
76′ Helyzet a túloldalon is, a csereként pályára lépő Eszlátyit keresik a társak, jön is a beívelés, a békéscsabai támadó fejel, azonban elszáll a kapu fölött a próbálkozás.
75′ Zádori kerül helyzetbe, azonban nem tud túljárni Ribánszki eszén, aki hárítja a próbálkozását.
73′ Pályára lép a tavaly még a Szegedet erősítő Király Patrik, a kétgólos Urbin Pétert váltja, ezzel a csabaiaknak is elfogyott minden cseréje.
70′ Utoljára változtat Supka Attila a mérkőzésen, Germán Tamás helyén Beke Péter az utolsó 20 percben.
67′ Szusszanhatnak egyet a csapatok, ismét ivószünetet rendel el a játékvezető.
65′ Második cserelehetőségét használja ki Boér Gábor, Birtalan Botondot Gyurján Bence váltja a vendégeknél.
60′ Nem sikerül helyzetekre váltania mezőnyfölényét a Szeged-Grosicsnak, pedig ha pontokat akarnak szerezni, akkor hamarosan csökkenteni kellene a hátrányt.
57′ Nagy küzdelem zajlik a pályán, sikerül kiharcolnia egy újabb szögletet a Szeged-Grosicsnak. Zádori beívelésére Farkas, Germán és Jagodics egyszerre érkezik, így egymást zavarják, ezért Ribánszki megkaparintja a bekanyarított labdát.
56′ Cserélnek a vendégek is, Gránicz Patrikot Eszlátyi István váltja.
55′ A kettős csere óta érezhetően átvette az irányítást a Szeged-Grosics, azonban nem sikerül közelebb kerülnie a békéscsabai kapuhoz.
52′ Lépnie kell Supka Attilának, aki ezt meg is teszi. Povázsai helyett Coroian, Balázs Richárd helyett pedig Molnár János a folytatásban a Szegednél.
47′ GÓL! Ez nem indul túl jól, a Békéscsaba a második negyvenöt perc elején növeli előnyét. Urbin kap egy labdát teljesen üresen a középpályán, majd indítja Nagy Sándort, aki a szegedi védők között elszlalomozik, kapura lő, Szántai pedig nem tud hárítani, mintha a szegedi védők egymásra vártak volna, 1-3.
46′ A Szeged kezdi a második félidőt, ami ebben a percben el is kezdődött. Egyik mester sem cserélt a szünetben.
45′ Itt a vége az első félidőnek, hiába szerzett vezetést a Szeged-Grosics, Urbin Péter duplájával fordított a Békéscsaba, így vendég előnnyel vonulhatnak szünetre a csapatok.
43′ GÓL! Már a vendégeknél az előny, Urbin Péter csap le ismét egy labdára és szerzi meg saját maga és csapata második gólját, 1-2.
41′ Zádori fejesét védi Ribánszki.
38′ Rögtön az ellentámadásból veszélyeztetnek a vendégek is, a békéscsabai támadó egy az egyben viszi a labdát Szántaira, sikerül is elfektetnie a szegedi hálóőrt, az üres kapura gurít, de Farkas remekül ér vissza és szabadít fel.
38′ Hatalmas ziccer marad ki, ismét megszerezhette volna a vezetést a Szeged-Grosics. Balázs Richárd lövi el keresztbe a kapu előtt a labdát, Ribánszki kimozdul, de nem éri el, a túloldalon Zabari érkezik, de néhány centivel lemarad a labdáról, nagy helyzet maradt ki.
37′ Horváth állítja meg szabálytalanul Krániczot, szabadrúgáshoz jut a Békéscsaba, azonban nem sikerül túlságosan veszélyesre ez a pontrúgás.
33′ GÓL! Itt az egyenlítés, Szántai hatalmas bravúrral hárít egy békéscsabai kísérletet, azonban a labda pont az érkező Urbin Péter elé pattan, aki nem hibázik és az üres kapuba juttatja a játékszert, 1-1.
28′ Germán támadja meg egy hazagurított labdánál Ribánszkit és majdnem sikerül is elcsípnie a labdát, érezhetően zavarba hozható a csabai kapus.
27′ Túl vagyunk a félidő felén, Böcskei játékvezető pedig ivószünetet rendel el.
26′ Zabarit keresik ismét a társak egy beíveléssel, de nem jó a labda, így a békéscsabai védők felszabadítanak.
25′ Békéscsabai helyzet, Katona ment szögletre, a sarokrúgás azonban nem jelent veszélyt a szegedi kapura, elkanyarodik a kapu előtt.
21′ GÓÓÓL! Megszerzi a vezetést a Szeged-Grosics, méghozzá egy pontrúgás után. Povázsai kanyarít középre egy szögletet, amit Ribánszki ügyetlen mozdulattal a saját kapujába juttat, 1-0!
19′ Előbb Urbin fejese száll el a szegedi kapu mellett, majd Katona állít meg egy újabb lila-fehér támadást.
16′ Ez most nagyon meleg volt! Hatalmas helyzetet puskáznak el a vendégek, Szántai kapufára tolja a csabai próbálkozást, a kipattanó után hatalmas a kavarodás a szegedi tizenhatoson belül, de az ötösről végül sikerül felszabadítani.
15′ Povázsai egy az egyben vezeti a labdát a békéscsabai kapura, de sokat vár, kissé bizonytalan is, így a csabai védők utolérik és szerelik mielőtt lövésig jutna.
14′ Germán kerülhetne helyzetbe, azonban elcsípik a labdát a békéscsabaiak, amiből rögtön meg is indítanak egy kontratámadást, de szerencsére Causic figyel és szögletre tisztáz, mielőtt nagyobb veszély alakulhatna ki.
11′ Komoly egy az egy elleni párharcok zajlanak minden labdáért, igazán férfias ütközetnek lehetnek szemtanúi a nézők. Balázs Richárd és Jagodics Bence összjátéka után alakul ki újabb szegedi lehetőség, de Jagodics lövését szögletre menti Ribánszki.
7′ Eseménydúsan indul a találkozó, Nagy Sándor veszi célba a szegedi kaput, ez a lövés azonban elszáll a felső léc felett, most nem kell közbeavatkoznia Szántainak.
5′ Katona és Zabari játszik össze hazai részről, utóbbi tűzi kapura a labdát, de Ribánszki résen van, és hárítja a kísérletet.
3′ A túloldalon Szántainak is akad dolga, az első békéscsabai próbálkozást bravúrral hárítja a Szeged-Grosics hálóőre.
2′ Zádori kap egy hosszú labdát, azonban a helyzetet meghiúsítja Ribánszki, a békéscsabai hálóőr remekül mozdul ki a kapujából és felszedi az indítást.
1′ A vendégeknél két szegedi születésű játékos, Dlusztus András és Szélpál Norbert is a kezdőben kapott helyet.
1′ Elkezdődött a találkozó, a Békéscsaba indította útjára a labdát. A vendégek tiszta fehérben, a Szeged-Grosics szokásos kék mezében és fekete nadrágban lép pályára.
Hozzászólások:
2017/2018
Merkantil Bank NB II.
2017.10.22. vasárnap, 14:30
CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR / SZEGED 2011-GROSICS AKAD.
Mosonmagyaróvár,
MTE-1904 Sporttelep
2017/2018 - Merkantil Bank NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 34
02. KISVÁRDA MASTER GOOD 30
03. KBSC FC 24
04. SZOLNOKI MÁV FC 22
05. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 21
06. GYIRMÓT FC GYŐR 21
07. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 20
08. SOROKSÁR SC 20
09. VÁC FC 19
10. ZTE FC 18
11. CEGLÉDI VSE 18
12. DOROGI FC 16
13. WKW ETO FC GYŐR 16
14. BUDAÖRS 15
15. SZEGED 2011-GROSICS AKAD. 15
16. BUDAFOKI MTE 11
17. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 10
18. AQVITAL FC CSÁKVÁR 9
19. SWIETELSKY-SOPRONI VSE 8
20. BFC SIÓFOK 6

Partnereink