Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Supka Attila: bízom benne, jókor jött ez a pofon

Vasárnap megismétlődött a Békéscsaba elleni szezonzáró eredménye, a 4-1-es végeredmény ismét a vendégek sikerét jelentette. A csapat teljesítményét értékelve Supka Attila vezetőedző erős kritikát fogalmazott meg. A helyenként keményen fogalmazó szakember beszélt arról, miért távozott Jagodics Bence, és hogy mit vár a Vác ellen.

- Vereséggel zárult az első hazai mérkőzés. Hogyan látja a csapat teljesítményét és magát a mérkőzést?
- Őszintén meglepett minket a csapat teljesítménye. Ezen a mérkőzésen mindenben jobb volt a Békéscsaba. Semmit nem kaptunk vissza azokból a dolgokból a játékosoktól, amiket gyakoroltunk, amikről beszéltünk. Rengeteg olyan egyéni- és csapathibát vétettünk, aminek csak ez lehetett a vége. Nem láttuk azt a tüzet, azt az akaratot a csapatban, ami szükségeltetik ahhoz, hogy egy ilyen presztízs mérkőzésen eredményesebbek legyünk. Nem is a vereség fáj, hanem inkább az, hogy nem úgy tettük oda magunkat, ahogy kellett volna. Ki lehet kapni egy Békéscsabától, amely kitűzte célul, hogy az NB I-be jut és olyan játékosokat tudott igazolni, akiket mi nem tudtunk megszólítani. Ha kikapunk 1-0-ra, és egy szikrázó mérkőzésen maradunk alul, de mindenki a maximum fölött teljesít, és úgy jön le a pályáról, hogy megtettünk mindent a győzelemért, akkor azt mondom, hogy az elfogadható. Visszanézve a mérkőzést is azt mondom, hogy nagyon nagy problémák voltak a mentális résznél a csapatnál.

- Egyéni hibák sokasága vezetett a vereséghez?
- Rengeteg egyéni és csapatrészen belüli hiba volt a pályán. Az első békéscsabai gólnál úgy passzolták be a két védőnk, a belső és a szélső között a labdát, ahogy ezt az ifi vagy a serdülő futballban sem. Öt héten keresztül gyakoroltuk a védekezésnek ezt a formáját, amit most szerettünk volna viszontlátni az elmúlt két mérkőzésen. Semmi jele nem volt annak, hogy ilyen hibákat vétünk, mert játszottunk például a szerb első osztályú Szabadka ellen egy olyan felkészülési mérkőzést, amely szikrázott. Tudtunk játszani egy angol profi csapat, az MK Dons ellen egy olyan meccset, melyen végig mi irányítottunk. Az ellenfél hiába rugdosta fel a labdát és ívelgetett, akkor sem tudtak minket megbontani. 

A Békéscsaba elleni mérkőzésen viszont úgy kezdtünk, hogy a belső védőnk a labda mellé ugrott, amivel már azonnal lövési lehetőséghez jutott az ellenfél. Utána a szélső és a belső védő mellett gólt tudtak rúgni. Ezt követően a második gól előtt hét a négy ellen voltunk a védőink javára, és a hét védő nem tudta megakadályozni, hogy a négy támadó gólt szerezzen a tizenhatoson belül. Ez mind egyéni, valamint mentalitásbeli hiba, ráadásul nem volt meg az a kommunikáció a játékosok között, aminek lennie kellett volna.

- A hét elején távozott a csapattól Jagodics Bence. Mi volt a játékos távozásának az oka, illetve lesznek-e még változások a keretben?
- Ennek a változásnak az volt az oka, hogy Jagodics Bence hezitált, hogy marad vagy megy. Az egész felkészülési időszaka erről szólt. Ezután leültünk, beszélgettük, és mondtam neki, hogy lehetőséget kap a szezonban, hiszen Achim Ádám sérült, így megkapja ezt a posztot, alapember lehet a csapatban. Elmondtam az elvárásaimat és a kritériumokat, hogy mit szeretnék tőle látni. 

Semmit nem kaptam vissza belőle, sőt, olyan teljesítményt kaptunk, ami arra utalt, hogy ő nem is akar nagyon itt maradni a Szeged 2011-Grosics Akadémiában. Sajnos ennek a csapat itta meg a levét, ezért is történt ez a váltás a hét elején. Én adtam neki egy lehetőséget, ő nem tudott élni vele. Nem tudott se a csapatnak, se nekem segíteni, ezért inkább közös megegyezéssel elvált az utunk. 

Olyan játékosokat szeretnénk látni a csapatban, akik a mérkőzéseken az első pillanattól kezdve az utolsóig csúsznak-másznak. Nem lehet kifogás az, hogy kevés néző ellen játszunk, vagy az, hogy Gyulán vagyunk. Aki szerződést kötött ezzel a klubbal, annak tudnia kellett, hogy milyen feltételeket kell teljesítenie. Dolgoztunk öt héten keresztül, ennyi idő alatt megismerhettük egymást. Tudják jól, hogy milyen elvárásaim, elvárásaink vannak. Aki ezeknek nem akar, vagy nem tud megfelelni, annak augusztus 31-ig van lehetősége, hogy eligazoljon. Aki viszont úgy dönt, hogy itt marad, attól nem szeretnék még egyszer ilyen hozzáállást látni. Nem a játékkal volt a gondom a Békéscsaba ellen, bár arra sem mondhatom, hogy jó volt. Itt a legnagyobb probléma a hozzáállással volt.

- Túl van két fordulón a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A régi játékosok közül vannak-e olyanok, akiknek a teljesítményét pozitív irányba befolyásolta az, hogy nem kerültek be a kezdő csapatba, és ezáltal csereként pályára lépve jobban összeszedték magukat?
- Nem. Ezt szintén szóvá tettem bent az öltözőben. Az első mérkőzésen volt olyan játékos, aki nem került be a kezdőbe, majd lenyilatkozta, hogy ez egy nagyon nagy pofon volt a számára, hiszen vele még nem fordult elő ilyen, hogy csereként lépjen pályára a Szegednél. Elmondtam neki, hogy ezek után az is elő fog fordulni, hogy a keretben sem lesz bent. Azt gondoltam, hogy a játékos a maximumot fogja nyújtani, és összeszedi, odateszi magát, de ennek ellenére megint az egyik leggyengébb teljesítményt nyújtotta ezen a mérkőzésen. Neki is elmondtam, hogyha nem tud, vagy nem akar ezért a klubért dolgozni, akkor nem kell itt lenni, akkor el lehet menni.

- Hétvégén a Vác ellen lép pályára a csapat. Mit vár ettől a találkozótól?
- Mint minden mérkőzés, így a Vác elleni összecsapás is nehéz meccs lesz. A Vác a tavalyi évhez képest együtt maradt, talán 3-4 játékos ment el tőlük, egy összeszedett gárdáról van szó. 

A képességeink adottak ahhoz, hogy ha mindenki maximális koncentrációval lép a pályára, nem lehet gond ellenük. Ha végigmegyünk a védelmünkön, akkor ott olyan futballisták játszanak, akik megjárták az NB I-et is, vagy a tavalyi évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Nem szabad olyan hibákat vétenünk, mint a Békéscsaba ellen. Hogyha előveszem a középpályás sort, akkor ott is megvannak azok a rutinos játékosok, akikre szüksége van a csapatnak. Elől, a támadó részben kicsit rutintalanok vagyunk, de a többieknek kell őket kisegíteni. Hogyha ezek a játékosok a maximumot kihozzák magukból, és azokat az elveket és azokat a kéréseket, amiket gyakorlunk és amikről beszélünk, megvalósítják, akkor nem szabad, hogy problémát jelentsen nekünk egyetlen mérkőzés sem. Bízom benne, hogy ez a "pofon" jókor jött, és mindenki összekapja magát, és a maximumot hozza.


Hozzászólások:
2017/2018
Merkantil Bank NB II.
2017.08.23. szerda, 17:30
BUDAFOKI MTE / SZEGED 2011-GROSICS AKAD.
Budapest,
Budafoki MTE Sporttelep
2017/2018 - Merkantil Bank NB II.
#csapat nevepont
01. KISVÁRDA MASTER GOOD 10
02. KBSC FC 10
03. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9
04. MTK BUDAPEST 7
05. CEGLÉDI VSE 6
06. SZEGED 2011-GROSICS AKAD. 6
07. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 5
08. DOROGI FC 5
09. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 5
10. SOROKSÁR SC 5
11. SZOLNOKI MÁV FC 5
12. WKW ETO FC GYŐR 4
13. VÁC FC 4
14. GYIRMÓT FC GYŐR 4
15. BUDAFOKI MTE 4
16. ZTE FC 4
17. BFC SIÓFOK 3
18. AQVITAL FC CSÁKVÁR 2
19. BUDAÖRS 2
20. SWIETELSKY-SOPRONI VSE 2

Partnereink