Vereséggel ért véget a nehéz őszünk

Ugyan egyenlítésre futotta a Szeged 2011-Grosics Akadémia erejéből Békéscsabán, ám végül nem tudott bravúrt elérni a csabaiak otthonában.

A dobogóért küzdő Békéscsaba otthonában zárta a decemberbe nyúló őszi idényt a Szeged 2011-Grosics Akadémia.

Supka Attila csapata teljesen egyenrangú partnere volt az ebben a szezonban más célokért küzdő Előrének, ám az agilisan kezdő hazaiak mintegy tíz perc elteltével Szatmári fejesével megszerezték a vezetést. A Szeged-Grosics ezt követően olykor mezőnyfölénybe is került, Zádori Krisztián kihagyott egy hatalmas egyenlítési lehetőséget, e mellett pedig a bravúrosn védekező csabaiak mindig jó ütemben tudták hatástalanítani a szegedi próbálkozásokat. A Tisza-partiak erőfeszítéseit végül öt perccel a szünet előtt koronázta siker: egy szépen kijátszott akció végén Zádori Krisztián közelről helyezett Rybansky kapujába, 1-1. Azonban csupán két percig örülhetett az egyenlítésnek a tiszta fehérben futballozó együttes: Urbin Péter kiugrását követően lesprintelte a szegedi védelmet, majd Szántai kapujának keresztléce alá bombázott, így még a szünet előtt visszavette a vezetést a Békéscsaba.

A fordulás után egy támadó, lendületes Szeged-Grosics futott ki a pályára, azonban a kapu előtt nem tudtak jó döntéseket hozni Horváth Attiláék: hiába az óriási mezőnymunka és a jó futball, mint az ősz számos mérkőzésén, ezúttal is a gól hiányzott a Szeged-Grosicsból. Az utolsó húsz percre fáradni látszott a csapat, egyre több labdát eladtak a saját térfelükön, ám végül a csereként beálló, egy felívelés követő birkózásból győztesen kijövő Tóth Dániel végképp eldöntötte a meccset.

Az őszi szezon során alaposan megismert képlet érvényesült az idényzárón is: a Szeged 2011-Grosics Akadémia hiába bizonyult egyenrangú partnernek, ezúttal sem tudott eredményesen futballozni, így ezúttal is pont nélkül maradt - a szezonban már tizedik alkalommal. Ezzel 19 ponttal zárt Supka Attila csapata, és csak jobb gólkülönbsége miatt nem tölti a telet kieső helyen, pokolian kemény tavasz előtt áll az együttes - a bajnokság majd február 25-én folytatódik.

Merkantil Bank Liga NB II, 21. forduló

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged 2011-Grosics Akadémia 3 - 1 (2-1)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 500 néző. Vezette: Oláh Gábor (Garai Péter, Bornemissza Norbert).
Békéscsaba: Rybansky - Szélpál, Dlusztus (Kiss L., 35'), Babinyecz, Pilán, Nagy I. (Gránicz, 84'), Viczián, Szatmári, Birtalan, Urbin (Tóth D., 56'), Király. Vezetőedző: Boér Gábor.
Szeged-Grosics: Szántai - Causic, Farkas M., Achim, Coroian, Horváth A., Pászka (Beke, 83'), Zabari, Balogh G. (Molnár, J., 38'), Szabó P. (Germán, 67'), Zádori. Vezetőedző: Supka Attila.
Gól: Szatmári (12'), Urbin (42'), Tóth D. (74') ill. Zádori (40').
Sárga lap:

Online közvetítésünk:


Online közvetítés:
időpontesemény
93. perc, VÉGEEz a vége, nem sikerül a bravúr, és vereséggel zár a Szeged-Grosics: a képlet már nagyon ismerős lehet, egyenrangú felek csatájából a helyzeteivel lényegesen jobban gazdálkodó ellenfél három pontot szerez a Szeged 2011-Grosics Akadémia ellen, amely így csak jobb gólkülönbségének köszönhetően nem telel kieső helyen!
90. percKét perc a ráadás, de az eredmény tükrében mindez már csak formalitás.
84. percKét nagyobb csabai lehetőség, értelemszerűen most már mindent egy lapra feltéve játszik a Szeged-Grosics: előbb egy nagy bedobás után Vicziná hagyja ki a lehetőségét, majd újabb védelmi könnyelműség után Nagy szerez labdát, lehúz vele az alapvonalig, de centerezését Birtalan a keresztlécre továbbítja.
Csőstül jön a bajHiszen közben a Csákvár is egyenlített a Sopron ellen.
79. percA veszett fejsze nyele - megy előre, hajt a Szeged-Grosics, de úgy tűnik, ha reggelig tartana a meccs, akkor sem sikerülne az egyenlítés. Rendre felér a kapu elé a szegedi gárda, ám a kapu előtt nem sikerül jó döntéseket hozni.
72. perc, 3-1Gól, 3-1, és ezzel eldőlni látszik, legalábbis innen nagyon nagy bravúr lenne a pontmentés! Egy felívelt labda után alakul ki birkózás a szegedi tizenhatos előtt, ebből végül a hazaiak jönnek ki jobban, és a lefordulót cserecsatár, Tóth Dániel közelről a jobb alsóba helyez, Szántainak esélye sem volt, 3-1. Nem maradt már sok idő arra, hogy elkerülje a vereséget a Szeged-Grosics!
70.percMegint egy technikai hiba a védekező harmadban: szerencsére Pilán nem bünteti ezt meg a fejesével, és nem fog kaput a csúsztatása. Picit visszaesett a Szeged-Grosics játéka, vagy meg is fordíthatjuk, a Békéscsaba is jobban játszik. Meglátjuk, ez a szegedi csapat fáradtsági szintjének emelkedésének tudható be, vagy az utolsó negyed órára gyúrnak a Tisza-partiak.
63. percEgy közel 25 méterről járó csabai szabadrúgás után kell tornáznia Szántainak: Nagy István egyből kapura lőtte, a kapufa mellett elzúgó labdáért nyújtózkodott rendesen a Szeged-Grosics kapusa, de szerencsére nem volt szükség a bravúrjára. Jön az utolsó bő húsz perc, még mindig bármi benne van ebben a meccsben!
58. percEz most meleg szituáció volt, legalábbis a Szeged-Grosics szempontjából: a saját térfele közepén adja el a labdát Supka Attila csapata, ebből három csabai is meglódul, végül ha nehézkesen is, de sikerül megakadályozni, hogy nagyobb ziccer alakuljon ki, a hazaiak második félidei első lehetőségét igyekeztek volna sakk-mattig játszani, a lövés helyett többször is a passzt választották - így viszont megúsztuk ezt a lehetőséget.
56. percCsabai csere: a második gólszerző, Urbin hagyja el a pályát, Tóth Dániel érkezik helyette.
53. percA helyzet az, hogy egy egészen bátor, és legfőképp támadó Szeged-Grosics jött ki a pályára a szünet után, amely be is tudja szorítani a Békéscsabát: a hazaiak védekezésben egyelőre jól működnek, és a kontrákra helyezik a hangsúlyt.
Közben a Sopron vezet a Csákvár ellenMindez azt jelenti, hogy a Szeged-Grosics veresége ellenére is, ha csak jobb gólarányával is, de bennmaradó helyen telelhet.
48. percErről még beszélni fognak! Egy felpörgő szegedi lövés csattan a kapufán, ahonnan lepattan a földre: a Szeged-Grosics játékosai egy emberként reklamálják, hogy ez bizony a gólvonalon belül fogott talajt, azonban a játékvezetői trió hajthatatlan, marad a 2-1! Ez bizony gyanús volt!
46. percFolytatódik a mérkőzés, a szünetben egyik fél sem cserélt.
45. perc, SZÜNETNincs hosszabbítás az első félidő végén, 45 perc játék után 2-1-re vezet a Békéscsaba. Sajnálhatja ezt a játékrészt a Szeged-Grosics, hiszen több volt ebben, mintsem hogy hátránnyal forduljanak Farkas Márkék, ugyanakkor a játék képe alapján nincs még veszve semmi! A szünet után folytatjuk!
42. perc, 2-1!Gól! Hát ez hihetetlen! Rögtön a középkezdés utáni akcióból újra előnyben a Békéscsaba! Urbin egymaga hagyja faképnél a szegedi védelmet, a jobbösszekötő helyéről pedig a léc alá vágja a labdát - Szántai a rövid sarkot fogta, de ennél a lövésnél tehetetlen volt. Pillanatokig tartott csupán a Szeged-Grosics öröme, ismét vezetnek a lilák, 2-1.
40, perc, 1-1!GÓÓÓÓL! 1-1! Méghozzá egy nagyon szép támadás végén! Kétszer is tetszetősen, háromszögelve játssza ki a csabai védelmet a Szeged-Grosics, az akció végén érkező Zádori pedig hat méterről, okosan, belsővel a bal alsóba helyez, 1-1!
38. percSupka Attilának is kényszerűségből kell változtatnia csapatán: Balogh Gusztáv számára ér véget a meccs és az őszi idény egy sérülés miatt, Molnár János érkezik helyére.
35. percAz első változtatás a meccsen: a szegedi Dlusztus András nem tudja folytatni az Előrében, helyette Kiss László érkezik a pályára.
32. percNincs nagy változás: kevés igazi lehetőség, viszont nem úgy tűnik, hogy fáradnának a felek, továbbra is igen magas tempóban zajlik a meccs: persze ebben az időjárásban szerencsésebb is sprintelni, mint komótosan játszani.
25. percKiegyenlítettebbé vált a játék, a Csaba rendezte a sorokat, és igen kiélezett, szoros küzdelem zajlik a Kórház utcában: hozzá kell tenni, igen pörgős, magas iramban játszanak a felek, ugyanakkor a tizenhatoson belülre egyik támadósor sem tud akcióból betörni - kevés helyzet, de magas ritmus jellemzi a meccset.
19. percA gól után magasabb fokozatba kapcsolt a Szeged-Grosics, amely át is vette a játék irányítását: megint egy szöglet, ami után helyzetbe, sőt, helyzetekbe kerül Supka Attila csapata, de hiába a több lövési kísérlet, a tüzijáték minden eleme elakad egy-egy csabai védőben, marad az 1-0.
14. percRögtön egy egyenlítési lehetőség, de kimarad! Egy bal oldali szöglet utáni lecsorgó jut el Zádorihoz, aki hat méterről nagy erővel lő - ha picit okosabb csinálja, belsővel ezt be lehetett volna passzolni, így viszont a kapu fölé durrant, óriási lehetőség volt!
12. perc, 1-0Gól, sajnos vezet az Előre! Egy jobb oldali beadás után Szatmári teljesen üresen marad, a fejese pedig mértani pontossággal érkezik a bal kapufa felé, Szántai tehetetlen, a lécről pedig befele pattan a labda, vezet a Csaba, 1-0!
11. percInkább az Előre akarata érvényesül az utóbbi percekben, a hazaiak irányítják a játékot, de kidolgozott helyzet nélkül a csabaiak.
8. percAmi egyébként a riválisok eredményeit illeti, a Budafok és a Siófok is döntetlent játszott, a Csákvár és a Sopron pedig egymás ellen csatázik. Nulla fok alatti hőmérséklet, ennek ellenére verőfényes napsütés, tulajdonképpen ideális, téli körülmények fogadták a csapatokat. Mezőnyjáték az első tíz percben, a talajra sem lehet egyébként panasz a körülményekhez képest.
1. percA lila mezben mezben futballozó Békéscsaba kezdte a mérkőzést, a Szeged-Grosics tiszta fehérben játszik.
14.50Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a dél-alföldi rangadó: az utolsó őszi, már-már téli meccsen Békéscsabán lép pályára a Szeged 2011-Grosics Akadémia.
2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink