Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Elutazás előtt vertük a HFC-t

Még mielőtt elutazott volna törökországi edzőtáborába, a Hódmezővásárhelyi FC ellen Gyulán lépett pályára a Szeged 2011-Grosics Akadémia.

A vasárnapi utazás előtti utolsó hazai felkészülési mérkőzését játszotta a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely Gyulán fogadta az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC-t. A vásárhelyi kapuban ezúttal Filipánics Bálint állt, aki az ősszel a szintén a harmadosztály közép csoportjában játszó Szekszárdban védett.

A Szeged egy oldalról középre érkező szabadrúgás után szerzett vezetést, az erre érkező Zádori mindenkit megelőzve bólintott a vásárhelyi kapuba. Az esős, kellemetlen időben inkább a küzdelem dominált a pályán, majd a fordulás után sikerült egyenlítenie a HFC-nek. Szekér Dávid hámozta át magát a szegedi védelmen, és az ötös sarkáról a rövid sarokba vágta a labdát. Nem sokáig volt azonban egál, egy szöglet után Farkas Márk fejelhetett zavartalanul, akinek a fejese is pontos volt, így újra vezetett a Szeged 2011. Sőt, nem sokkal később Hegedűs Martin szerzett egy bombagólt, amivel beállította a végeredményt.

A Szeged 2011-Grosics Akadémia legközelebb már Törökországban lép pályára, míg a Hódmezővásárhelyi FC szerdán a Békés megyei I. osztályú Méhkeréket fogadja edzőmérkőzésen.

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Hódmezővásárhelyi FC 3-1 (1-0)
Felkészülési mérkőzés, Gyula. 
Szeged 2011: I. félidő: Molnár P. - Tamaskó, Causic, Papp F., Katona, Povázsai, Pászka, Molnár J., Nicorec, Kertész, Zádori. II. félidő: Szántai - Achim, Farkas M., Papp F., Zabari, Bódis, Szabó P., Hegedűs M., Balogh G., Tóth M. Edző: Goran Kopunovics.
HFC: Filipánics - Prasler, Huszár, Pataki, Mezei, Kökény, Benke, Szilágyi, Bartyik N., Szekér, Varga B. Játszott még: Szabó M., Tóth, Szántó, Darida, Gyüre, Bürgés, Szabó I., Szabó M. D.. Edző: Szűcs Róbert.
Gól: Zádori, Farkas M., Hegedűs M. ill. Szekér D.

Goran Kopunovics: - Pont kellett egy ilyen jó ellenfél, soha nem könnyű játszani egy alacsonyabb osztályú ellenfélel szemben. Elégedett vagyok, pláne a futásmennyiséggel, taktikailag pedig másképpen játszottunk, amit remélhetőleg a bajnoki mérkőzéseken is használni fogunk. Elsősorban az erőnlét a fontos, de vasárnap a taktikáé a főszerep, érzem a tüzet a játékosaimban. 

Szűcs Róbert: - Tetszett a mérkőzés, küzdelemben és iramban az első félidőben felvettük a harcot, de megint pontrúgásból kerültünk hátrányba. Bár kikaptunk, a felkészülésünket jól szolgálta ez a meccs.


Hozzászólások:
2017/2018
Merkantil Bank NB II.
2018.02.25. vasárnap, 14:00
SZEGED 2011-GROSICS AKAD. / VÁC FC
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2017/2018 - Merkantil Bank NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 52
02. KISVÁRDA MASTER GOOD 47
03. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 37
04. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 34
05. VÁC FC 33
06. CEGLÉDI VSE 33
07. WKW ETO FC GYŐR 32
08. GYIRMÓT FC GYŐR 31
09. BUDAÖRS 30
10. SZOLNOKI MÁV FC 28
11. KBSC FC 28
12. DOROGI FC 28
13. SOROKSÁR SC 27
14. ZTE FC 23
15. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 23
16. BFC SIÓFOK 20
17. SZEGED 2011-GROSICS AKAD. 19
18. BUDAFOKI MTE 19
19. AQVITAL FC CSÁKVÁR 18
20. SWIETELSKY-SOPRONI VSE 12

Partnereink