Pályarendszabályok

A Magyar Labdarúgó Szövetség pályarendszabálya a Szeged 2011 Kft. által szervezett sportrendezvényekre.

1. A jegy vagy bérlet megvásárlásával, egyéb belépésre szolgáló igazolás átvételével, vagy a belépésre jelentkezéssel a sportrendezvény résztvevője a pályarendszabályt magára nézve kötelezőnek fogadja el. A pályarendszabályok rendelkezésein túlmenően köteles betartani a szervező által meghatározott előírásokat, illetve a szervező, a rendőrség és a rendezők utasításait, a közreműködők (stewardok) kéréseit.

2. A résztvevő a sportrendezvény helyszínére akkor léptethető be, ha:

  • 2.1. vállalja, hogy a rendező felszólítására igazolja személyazonosságát, valamint
  • 2.2. érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más belépésre jogosító igazolással, illetőleg magyar állampolgár esetében – és amennyiben a vonatkozó tájékoztató szerint a mérkőzés látogatása ilyenhez kötött – klub- vagy futballkártyával is rendelkezik;
  • 2.3. nem áll kizárás, a sportrendezvények látogatásától eltiltás büntetés, szabálysértési kitiltás vagy a Sportról szóló 2004. évi I. törvény 76/A. § (1) bekezdése szerinti, külföldi sportszervezet, hatóság, bíróság hasonló tartalmú döntésének hatálya alatt;
  • 2.4. névre szóló értékesítés esetén a belépőjegyen, a bérleten, a klubkártyán, vagy a kiállított igazoláson szereplő személyes adatok az ellenőrzés során megegyeznek a személyazonosságának igazolására alkalmas igazolványában szereplő adatokkal;
  • 2.5. nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt;
  • 2.6. a ruházatának- és csomagjainak átvizsgálásához hozzájárul;
  • 2.7. nem tart magánál • ételt, italt, kábítószert, nehezen kezelhető, a szék alatt el nem férő méretű, vagy olyan tárgyat, amely a sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi- és vagyonbiztonságát veszélyezteti, a játékosokat vagy a hivatalos személyeket, más nézők szórakozását megzavarhatja, erőszakos cselekményre felhasználható, vagy amelynek birtoklását jogszabály, illetve a sportrendezvényre való bevitelét a szervező megtiltotta;
    • mások iránti gyűlöletre uszító, politikai tartalmú, vagy másokat megbotránkoztató tartalmú feliratot, zászlót vagy jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet, illetőleg nem visel ilyen ruházatot;
    • promóciós vagy kereskedelmi célú tárgyat, kivéve, ha erre vonatkozóan a szervező engedélyével rendelkezik;
    • videokamerát, vagy professzionális fényképezőgépet, kivéve, ha erre vonatkozóan a szervező engedélyével rendelkezik;
    • klubhoz tartozást jelképező feliratot, zászlót, molinót, vagy nem visel egyértelműen ilyet kifejező ruházatot;
    • állatot, hátránnyal élő néző esetében a segítésére szolgáló kutya kivételével;
  • 2.8. tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt, róla kép- és hangfelvétel készíthető (a felvételeket a szervező, a szerződött partnerek, valamint az akkreditált fotósok saját céljaikra felhasználhatják, nyilvánosságra hozhatják);
  • 2.9. nem tanúsít a 4. pontban tiltott, avagy az 5. vagy 6. pont szerinti magatartást.

3. A beléptetés alkalmával a rendezők ruházat- és csomagátvizsgálást végeznek, a rendőrség ilyet végezhet. A beléptetéskor a rendező a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrizheti, és a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő személyes adatait egybevetheti - a rendőrség felhívására egybeveti - a belépőjegyhez, vagy bérlethez, illetőleg a klubkártyához hozzárendelt személyes adatokkal.

Ha a beléptetéskor a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyes adatai nem egyeznek a klubkártyán, a belépőjegyen vagy bérleten szereplő személyes adatokkal, a beléptetés megtagadásra kerül.

4. A résztvevő:

  • 4.1. ruházatának és csomagjának átvizsgálására, személyazonosságának megállapítására, visszatartására, rendezvényről való eltávolítására a biztosítást végző rendőrök és a rendezők jogosultak;
  • 4.2. személyes tárgyain túlmenően és a pályarendszabályokban foglaltak betartásával – csak a mérkőző csapatok hivatalos országzászlóit és a mérkőző klubcsapatok hivatalos klubzászlóit és jelképeit viheti be, a nemzeti zászlókon csak az ország hivatalos városainak nevét lehet megjeleníteni, minden egyéb transzparens bevitele a rendező, koreográfia megjelenítése a szervező engedélyéhez kötött;
  • 4.3. kizárólag
    • a belépőjegyen, bérleten, meghívón megjelölt beléptető kapun keresztül léphet be a sportlétesítmény területére; 
    • a kijelölt útvonalon közelítheti meg a szektorát vagy munkavégzésének helyét;
    • csak a belépőjegyén/bérletén/meghívóján feltüntetett ülőhelyet foglalhatja el, létesítmény elemeket, kiszolgáló egységeket használhatja;
  • 4.4. csak a belépőjegyén, bérletén vagy más, belépésre jogosító igazolásán feltüntetett szektorban vagy helyen tartózkodhat;
  • 4.5. köteles betartani a pályarendszabályok rendelkezéseit, a szervező által meghatározott előírásokat, illetve a szervező, a rendőrség és a rendezők utasításait, a stewardok kéréseit;
  • 4.6. a sportlétesítményt – ha arról a szervező és a rendező vagy a rendőrség másképpen nem rendelkezik – csak a belépési ponton hagyhatja el;
  • 4.7. a névre szólóan megváltott jegyét, bérletét, belépésre jogosító igazolását, klubkártyáját másra nem ruházhatja át;
  • 4.8. amennyiben a sportrendezvényt elhagyta - és a belépőjegy, bérlet vagy más belépésre jogosító igazolás egyszeri belépésre jogosít - oda nem térhet vissza;
  • 4.9. a szervező, a szervező képviselője vagy a rendező felszólítására köteles a rendezvényt elhagyni.

5. A résztvevő a sportrendezvényen:

  • 5.1. nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvény rendjét megzavarja, meghiúsítja vagy veszélyezteti a sportrendezvényen résztvevők személyi- és vagyonbiztonságát;
  • 5.2. tárgyakat a játéktérre, a nézők elől elzárt területre és személyekre – a szervező előzetesen engedélye nélkül -nem dobhat;
  • 5.3. a játéktérre és a nézők által elzárt egyéb területekre engedély nélkül nem léphet, ezeket a magatartásokat meg sem kísérelheti;
  • 5.4. nem használhat pirotechnikai eszközt, tüzet nem okozhat;
  • 5.5. lézert-, vagy hasonló jelzőfényt nem használhat;
  • 5.6. a nemzeti, hivatalos vagy a versenyhez köthető himnuszokat nem zavarhatja meg;
  • 5.7. a menekülő útvonalon (pl. stadion lépcsőin) nem állhat meg, a menekülő útvonalakat, folyosókat, bejáratokat, vészkijáratokat nem torlaszolhatja el, azokat köteles szabadon hagyni, a gépjárművek és gyalogosok közlekedését nem akadályozhatja;
  • 5.8. rasszista, gyűlöletre uszító, másokat megbotránkoztató, ideológiai, vallási vagy politikai megnyilvánulásként értékelhető magatartást nem tanúsíthat, ilyen tartalmú feliratot vagy jelzést nem jeleníthet meg;
  • 5.9. transzparenst, zászlót a kerítésre, a korlátra, oszlopra csak szervező és a rendező engedélyével helyezhet el;
  • 5.10. mások kilátását nem zavarhatja;
  • 5.11. a létesítmény kerítéseire és egyéb objektumaira nem mászhat;
  • 5.12. a székekre nem állhat fel;
  • 5.13. az arcát nem takarhatja el;
  • 5.14. nem szemetelhet és köteles a dohányzással kapcsolatos rendelkezéseket betartani;
  • 5.15. bármilyen kereskedelmi célú tevékenységet csak és kizárólag a szervező előzetes, írásbeli engedélyével végezhet;
  • 5.16. a sportrendezvényről, illetve annak eredményéről és egyes történéseiről csak a szervező sportszövetség előzetes írásbeli hozzájárulásával vagy szerződés alapján továbbíthat információt, ideértve főként a sportfogadási jellegű és on-line sportfogadás szervezők illetve sportfogadási adatszolgáltatók, valamint azok alvállalkozói részére továbbított információkat, valamint a rendezvény vagyoni értékű jogait érintő felvételeket. Amennyiben a résztvevő a helyszínen nem tudja bemutatni a szervező írásbeli engedélyét - felszólítást követően - eltávolításra kerülhet.

6. A szervező köteles azt a résztvevőt, aki a sportrendezvény megtartását, illetve mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy rasszista, gyűlöletre uszító, politikai, másokban félelmet keltő, vagy másokat megbotránkoztató, nem a sportszerű szurkolással, buzdítással összefüggő magatartást tanúsít, e magatartások abbahagyására felszólítani.

7. Ha a résztvevő vagy a belépésre jelentkező a sportrendezvény időtartama alatt a 2. pontban foglalt feltételeknek nem felel meg, vagy a 4-6. pont szerinti magatartást a rendező figyelmeztetésére nem hagyja abba, a beléptetését meg kell tagadni vagy a sportrendezvényről el kell távolítani. A rendező az eltávolítandó személyt felszólítja személyazonossága igazolására. Amennyiben az eltávolítandó személy a felszólításnak nem tesz eleget, a rendező - jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában - a rendőrséget haladéktalanul értesíti az igazoltatás érdekében. A rendőrség kiérkezéséig, de legfeljebb az értesítéstől számított harmadik óra végéig a rendező az eltávolítandó személyt visszatarthatja, feltéve, hogy a visszatartásra a helyszínen működő képfelvevő eszköz látóterében kerül sor.

8. Akit sportrendezvényről eltávolítottak, vagy akinek eltávolítására azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna, a szervező a sportrendezvény történő részvételből kizárja. Kizárható az is, aki a pályarendszabályokat egyéb módon megsérti.

9. Aki a rendőr, vagy a rendező a rend fenntartása érdekében tett jogszerű intézkedésével szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít, a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területre lép, azt megkísérli, vagy e területre a sportrendezvény megtartását vagy mások testi épségét veszélyeztető tárgyat bedob, bűncselekményt követ el.

10. A biztonsági előírások megszegéséből eredő kárért a néző, több károkozó esetén a károkozásban résztvevő nézők egyetemlegesen felelősséggel tartoznak. A kártérítési felelősség nem érinti a néző szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét. A károkozó a sportszervezet részére a károkozásból származó minden költséget köteles megtéríteni.

11. A szervező gondoskodik a pályarendszabályok értelmében be nem vihető, de jogszerűen birtokolható, a sportszerű szurkolás szellemével nem ellentétes és a meghatározott méretkorlátozás alá eső tárgyak dokumentált átvételéről, biztonságos megőrzéséről és a jogosult részére távozásakor történő visszaadásáról. Ételt, italt megőrzésre sem veszünk át.

12. A szervező - rendező alkalmazása esetén a rendező - és az utazó sportszervezet képviselője a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó versenyrendszerben szervezett, valamint a normál és fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt - annak helyszínén, a beléptetésre váró szurkolók által elfoglalt közterületen és a nézők részére kijelölt parkolókban - a résztvevők személyi és vagyonbiztonsága érdekében jogosult, a labdarúgás sportág tekintetében a fokozott, valamint valamennyi kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt köteles a résztvevőket a rendőrség által meghatározott helyszínekre, a rendőrség által meghatározott számban elhelyezett, valamint a szervező vagy - rendező alkalmazása esetén - a rendező testére rögzített, a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő minőségű felvételt biztosító kamerával megfigyelni és a felvételt rögzíteni.

13. A szervező a résztvevői számára felelősségbiztosítást kötött. Ilyen rendezvények esetében a felelősségbiztosítás megléte a jegyeken és bérleteken is feltüntetésre kerül. Felelősségbiztosításra csak a rendezvényen jogszerűen tartózkodó személy lehet jogosult. Tekintettel a jogszabályi rendelkezésekre - mely szerint a beléptetést követően, valamint a beléptetés megtagadása esetén a beléptetés során rögzített személyes adatokat haladéktalanul törölni kell - a biztosítási jogot a jogszabályban meghatározott kivételektől eltekintve csak azon személyek esetére tudjuk biztosítani, akik a belépőjegy, bérlet, vagy belépésre jogosító más igazolás érvényességének elteltét (mérkőzés befejeződését) követő harmadik munkanapon 12 óráig írásban, a jegy, bérlet, vagy a belépésre jogosító igazolás sorszámának megküldése mellett előterjesztik az erre vonatkozó igényüket. Erre tekintettel javasoljuk, hogy sérülését/kárigényét még a mérkőzés során közölje a rendezőkkel.

14. A nézők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézőket az ellenérdekű szurkolói csoportok sportlétesítményből, a rendőri biztosítás működési körzetéből, illetve a szurkolók kísérési útvonalából történő eltávozásáig a sportlétesítményben visszatarthatja. Ha a sportrendezvényen a rendőrség nincs jelen, a szervező a visszatartásról önállóan is dönthet.

15. Ha a sportrendezvény elmaradt, illetve nézők kizárásával vagy a nézőszám korlátozásával került megrendezésre, a belépőjegy ellenértéke három munkanapon belül visszatérítésre kerül. Ha a sportrendezvény megszakadt, a megismételt rendezvényre a belépőjegy és – amennyiben ilyet értékesítettek – a bérlet is érvényes. A visszatérítést az MLSZ megbízottja

  • az elektronikus felületen a vásárló részére,
  • más értékesítési ponton történő vásárlás esetén a belépőjegy ellenében a vásárlás helyszínén a jegyet átadó személy részére teljesíti.

16. A sportrendezvény ideje alatt a rendezők és a közreműködők a pályarendszabályokban foglaltak betartását folyamatosan ellenőrzik.

17. Értelmező rendelkezések a jelen pályarendszabály tekintetében:

  • 17.1. Szervező: A válogatott mérkőzések, a Magyar Kupa Döntő és egyéb, saját szervezésű sportrendezvényei esetében a Magyar Labdarúgó Szövetség. Jelen pályarendszabály kizárólag ezen mérkőzésekre vonatkozik, klubcsapatok mérkőzésére főszabályként nem.
  • 17.2. Résztvevő: az a természetes személy, aki a sportrendezvény helyszínén annak időtartama alatt, valamint a sportrendezvényt megelőzően vagy követően másfél órával tartózkodik. A néző (szurkoló) résztvevőnek minősül.
  • 17.3. Rendező: A rendezvény biztosítására felkért vagyonvédelmi vállalkozás által a sportrendezvény helyszínén és a rendezvény biztosításával kapcsolatban foglalkoztatott, külső megjelenésében rendezőként azonosítható, legalább személy-és vagyonőri végzettséggel rendelkező személy.
  • 17.4. Közreműködő (steward): A szervező a sportrendezvény szervezésével összefüggő feladatok ellátása érdekében önkéntes jogviszonyban, munkaviszonyban vagy munkavégzésére irányuló egyéb jogviszonyban közreműködőt bízhat meg. A közreműködő feladata - a szervező képviselőjeként - különösen a sportrendezvény helyszínén a nézőkkel és a sportrendezvény egyéb résztvevőivel való kapcsolattartásban, tájékoztatásban, a sportrendezvény helyszínére való bejutásban és azon belüli tájékozódásban, a sportrendezvény biztonságos lebonyolításának támogatásában, valamint a sportrendezvény helyszínén biztosított szolgáltatások igénybevételében való segítségnyújtás. A törvény értelmében közreműködőként csak 18. életévét betöltött, büntetlen előéletű személy alkalmazható.
  • 17.5. Sportrendezvény: sportszervezet vagy sportszövetség által versenyrendszerben vagy azon kívül, sporttevékenység végzése céljából tartott verseny, mérkőzés. A sportesemény sportrendezvénynek minősül. Jelen pályarendszabály tekintetében sportrendezvénynek csak az MLSZ által szervezett verseny, mérkőzés minősül.
  • 17.6 Sportrendezvény ideje: a résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják.
  • 17.7 Sportrendezvény ideje: a résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják.
  • 17.8 Sportlétesítmény: sportrendezvény megrendezésének helyszínéül szolgáló építmény és terület.
  • 17.9 Kizárás: A törvény értelmében a szervező az általa, valamint az utazó sportszervezet a részvételével szervezett sportrendezvény esetén és beléptető rendszer alkalmazásakor köteles a sportrendezvényről eltávolított személy részére a belépőjegy-eladást megtagadni, valamint megakadályozni, hogy a sportrendezvényen részt vehessen (kizárás). Az utazó sportszervezet és a szervező az általa szervezett sportrendezvényen történő részvételből való kizárást alkalmazhat azon személlyel szemben, akit a sportrendezvényről eltávolítottak, vagy erre azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna.

Jelen tájékoztató a törvényi rendelkezéseket veszi alapul, de nem feladata, hogy azokról teljeskörű tájékoztatást adjon. Egyéb, a sportrendezvénnyel kapcsolatos és a résztvevőket érintő szabályok az Stv-ben, az mlsz.hu oldalon elérhető szabályzatainkban, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint az adatvedelem.mlsz.hu oldalon elérhető adatkezelési tájékoztatókban találhatók meg.

rendszabalyok.png

DOHÁNYZÁSI SZABÁLYZAT

 

A szabályzattal a Szent Gellért Fórum vezetősége, saját hatáskörében                              – figyelembe véve a vonatkozó jogszabályi előírásokat, valamint a helyi sajátosságokat– a következők szerint határozza meg a dohányzással kapcsolatos előírásokat a létesítmény területén:

 

A SZABÁLYZAT TARTALMA

 

         I.         a szabályzat célja,

      II.          a szabályzat hatálya,

   III.          értelmező rendelkezések,

  IV.          a dohányzás szabályozása,

     V.          a nemdohányzók védelmében ellátandó feladatok,

  VI.          a dohányzással kapcsolatos jelzések alkalmazásának rendje,

  1. a szabályzat tartalmának megismerése.

 

I. A szabályzat célja

 

-    a helyi sajátosságokat figyelembe véve biztosítani a nem dohányzók védelmét.

-    egyensúlyt teremteni a nem dohányzók védelme és a dohányzók jogainak tiszteletben tartása között.

 

II. A szabályzat hatálya

 

A szabályzat területi hatálya alá tartozik a Szent Gellért Fórum teljes területe, minden épülete, zárt és nyitott terei, bejáratai, beleértve a kapuk ötméteres körzetét is.

A szabályzat személyi hatálya kiterjed az intézmény dolgozóira, az intézmény területén munkát, egyéb tevékenységet végző, ott sportoló, közönségként, szurkolóként, kísérőként, hozzátartozóként jelen lévő, illetve bármilyen jogcímen ott tartózkodó egyéb személyekre, beleértve az intézmény által, vagy külső szerv által szervezett rendezvényeken résztvevőket is.

 

 

III. Értelmező rendelkezések

A szabályzat alkalmazásában az egyes fogalmakon a következőket kell érteni:

  1. 1.      Dohánytermék: cigaretta, szivar, szivarka, pipadohány, vízipipa és más fogyasztási dohány, vagy egyéb külön jogszabály szerint dohányzásra szánt, dohány alapanyagú termék.
  2. 2.      Dohányzás: a dohánytermék füstképződéssel járó elégetése. Az elektromos cigaretta és a hasonló elven működő egyéb termék is ide értendő.
  3. 3.      Rendezvény: a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 2. §-ának 1)-2) pontjában meghatározott, valamint gazdasági, kulturális, - nem szabadidős jellegű sport, egyházi, érdekvédelmi céllal, legalább 3 személy egyidejű jelenlétével létrejött szervezett összejövetel, illetve esemény.
  4. 4.      Zárt légterű helyiség: valamely műszaki megoldással környezetétől fizikailag lehatárolt létesítmény, eszköz, amelynek a külső környezetből történő
    folyamatos légcseréje nem, vagy kizárólag nyílászárók, illetőleg egyéb műszaki
    berendezések útján biztosított.

IV. Dohányzás szabályozása

1. A dohányzással kapcsolatos tilalmak

 

A létesítmény minden zárt légterű helyiségében TILOS A DOHÁNYZÁS!

A játszótéren és annak külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül TILOS A DOHÁNYZÁS!

Figyelemmel a Nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvényelőírásaira, a sport célú létesítmény teljes területén és a bejáratától számított 5 méteres távolságon belül -a kijelölt dohányzóhelyek kivételével- nyílt területen is TILOS A DOHÁNYZÁS!

Az intézmény egész területén DOHÁNYTERMÉKET ÁRUSÍTANI TILOS!

 

2. A dohányzással kapcsolatos szabályok

 

Kizárólag a stadion körül és a rendezvény központ bejáratánál -beépített hamutartókkal ellátott- táblával kijelölt dohányzó helyek 5 m-es környezetében megengedett a dohányzás, az elektronikus cigaretta és dohányzást imitáló elektronikus eszközt használata! A dohányzó helyeket piktogramok jelölik, illetve a kijelölt dohányzó helyekről térkép is rendelkezésre áll. (1. számú melléklet)

A dohányzóhelyek tisztaságának megtartása mindenkinek kötelessége. A kijelölt dohányzóhelyeken található tárgyakat rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Azokat megrongálni, rendeltetésüktől eltérő célra használni TILOS!

Dohányneműt és gyufát eldobni csak a kijelölt dohányzóhelyeken, az erre a célra rendszeresített tartóba szabad. A csikkgyűjtő edénybe egyéb (éghető) hulladékot dobni TILOS! Az okozott kárért a károkozó anyagi felelősséggel tartozik. A területen video képet rögzítő megfigyelő rendszer működik.

 

 

3.  A dohányzásra vonatkozó korlátozás betartása

 

A dohányzásra vonatkozó korlátozások betartatása: minden, az intézmény feladatkörében eljáró személy, dolgozó, biztonsági szolgálat tagjának (továbbiakban: rendelkezésre jogosult) feladata.

 

A rendelkezésre jogosult személy köteles:

- a dohányzásra vonatkozó korlátozást megsértőt felhívni a jogsértés haladéktalan befejezésére. Amennyiben a felhívás nem jár eredménnyel, köteles:

-   az érintett személyt felszólítani az intézmény elhagyására, illetve,

- kezdeményezni a dohánytermékek fogyasztására vonatkozó tilalmak megszegésére vonatkozó eljárás lefolytatását.

A törvény 7.§ (4) szerint a dohányzással összefüggő tilalmak, korlátozások megsértése esetén legalább 20.000, legfeljebb 50.000 Ft, egészségvédelmi bírság szabható ki.

 

V. A nemdohányzók védelmében ellátandó feladatok

 

A nemdohányzók védelmében feladatot lát el az intézmény vezetője, az intézmény valamennyi rendelkezésre jogosult dolgozója.

 

  1. 1.     Az intézmény vezetőjének kötelessége, hogy

 

-   ellenőrizze a nemdohányzók védelmével kapcsolatos központi és helyi előírások betartását,

- ismertesse a dolgozókkal a szabályzat tartalmát.

     2.  A rendelkezésre jogosult személyek feladata, hogy

 

- gondoskodjanak a nemdohányzók védelmének folyamatos biztosításáról, ezért a dohányzási korlátozást megszegők ellen – a szabályzatban meghatározottak szerint – fellépjenek,

- jelzik, amennyiben a nemdohányzók védelmének sérelmét észlelik.

 

 

 

 

 

VI. A dohányzással kapcsolatos jelzések

 

A létesítmény teljes területére vonatkozik a kapuknál jól látható helyen elhelyezett nem dohányzó jelzés! Annak érdekében, hogy a mérkőzéseinkre kilátogató szurkolóink a lehető legjobban érezzék magukat és a létesítmény dohányzó és nem dohányzó dolgozói közül senkit ne érjen diszkrimináció, az 1. számú mellékletben feltüntetett -kizárólag nyílt- helyeken, táblával megjelölt dohányzó területek kerültek kialakításra. A szabad téri dohányzó helyet kijelölő táblától számított 5 méteren belül megengedett a dohányzás.

A dohányzással kapcsolatos jelek meglétéért az intézmény-vezető tartozik felelősséggel.

 

VII. A szabályzat tartalmának megismertetése

 

1. A szabályzatot az intézmény valamennyi dolgozójának meg kell ismernie, ennek tényét aláírásukkal kötelesek elismerni.

A nemdohányzók védelmét szolgáló előírások megszegése esetén az alkalmazottal szemben fegyelmi eljárás folytatható.

2.  A létesítménybe látogató egyéb személyek esetében jól látható helyen piktogramokat kell elhelyezni, melynek figyelmen kívül hagyása esetén a személlyel szemben a törvény 7.§ (4) alapján egészségvédelmi bírság érvényesíthető.

3.   A szabályzat tartalmának megismerhetősége érdekében azt közzé tesszük az intézmény honlapján is.

 

VIII. Záró rendelkezések

Jelen szabályzat 2020.  január 01. napján lép hatályba.

 

 

 

 

Mellékletek:

  1. sz. melléklet: Dohányzásra kijelölt helyek
  2. sz. melléklet: Megismerési nyilatkozat

 

 

2.számú melléklet

MEGISMERÉSI NYILATKOZAT

 

A szabályzatban foglaltakat megismertem és megértettem, a szabályokat betartom, melyet az aláírásommal is igazolok.

 

Dátum

Aláíró nyomtatott betűs neve

aláírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Játszótéri házirend

 

A kulturált együttlét szabályainak alapja a rend, ezért ajánljuk a játszótér rendjének a következőket:

 

  • A játszótérnek nincs nyitvatartási ideje, azonban csak világosban, jó látási viszonyok mellett használható. Sötétedéskor a játszótér területét el kell hagyni.
  • A játszótér területén szigorúan tilos a dohányzás, alkoholfogyasztás, droghasználat és a szemetelés, valamint minden olyan magatartás, amely mások nyugalmát zavarja.
  • A játszótér területére egészségügyi okból kutyát, vagy bármilyen más állatot bevinni tilos!
  • A játszóteret 10 éven aluli gyermekek kizárólag felnőtt kísérővel látogathatják! A játszótéren tartózkodó gyermekek testi épségének védelme a szülők, kísérők feladata, a fenntartó azért felelősséget nem vállal!
  • A játszótéren végzett tevékenység során mások testi épségéért mindenki maga felel, kiskorúak esetében értelemszerűen a hozzátartozója vállal felelősséget.
    • A parkterület zöldterületeit és felszereléseit csak rendeltetésüknek megfelelő célra és módon, állaguk sérelme nélkül lehet használni. A játszótér rendeltetésszerű használatáért és megóvásáért – amely mindenkinek kötelessége – a látogatók anyagi és javítási felelősséggel tartoznak. A játszótér kamerával megfigyelt terület.
    • A játszótér rendjét súlyosan megsértők felelősségre vonhatók és kitilthatók a játszótérről.
    • A játszótéren található játszóeszközöket mindenki kizárólag saját felelősségére használhatja, a fenntartó állandó felügyeletet nem biztosít. A játszóeszközök felelőtlen használata balesetet okozhat!
    • A játszótéren található játszóeszközök gyermekek számára készültek.
    • Kérjük látogatóinkat, hogy a köztéri ivó kutat rendeltetés szerűen és takarékosan használják.
    • Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy szükség esetén a Rendezvényközpontban találnak mellékhelyiséget.

 

A játszótérre belépő személyek jelenlétükkel elfogadják a házirend szabályait.

A gyermekek megóvása érdekében, valamint vagyonvédelmi okokból kérjük a játszótérre vonatkozó szabályok betartását!

A rendeltetésszerű használathoz jó szórakozást kíván a játszótér fenntartója, a

 

Kondicionáló terem Házirend

  • A Házirend célja, hogy meghatározza a Szent Gellért Fórum konditermében tartózkodó személyek (szolgáltatásokat igénybe vevők és egyéb használók) egymás közötti magatartását és azokat az alapvető szabályokat, melyek a kulturált szolgáltatói tevékenység magas színvonalon történő végzése érdekében elengedhetetlen.
  • Továbbá előírja a konditerem rendeltetésszerű használatára, állagának megőrzésére, biztonságos üzemeltetésére szolgáló más szabályokban nem rögzített követelményeket.
  • Kérünk MINDENKIT, hogy a következő rendszabályokat a kulturált sportolási lehetőségek folyamatos biztosítása érdekében tartsák be!
  1. A konditerembe, az öltözőbe belépni csak a recepción történő bejelentkezést követően lehet, kizárólag sportöltözetben!
  2. A kondicionáló teremben egyedül tartózkodni nem szabad!
  3. A teremben váltócipő és törölköző használata kötelező! (papucs, szandál, mezítláb nem engedélyezett)
  4. A terem eszközeit mindenki kizárólag saját felelősségére – edzettségi állapotát ismerve – használhatja!
  5. A teremben 15 éven aluli személy nem tartózkodhat! Fiatalkorú sportoló csak edzői, szülői felügyelettel veheti igénybe a helyiséget!
  6. Az edzőterem területén TILOS az olyan tevékenység, amely Szent Gellért Fórum. szolgáltatási tevékenységén kívül esik, jogszabályba ütközik, illetve közerkölcsöt sért,
  7. minden, másokat erős zajjal, szaggal vagy egyéb környezeti ártalommal járó zavaró tevékenység;
  8. utcai cipő és ruha viselése;
  9. a dohányzás és az alkohol fogyasztása; poharas ital fogyasztása; (kizárólag zárható palack) Kérjük, a műanyag flakonokat a kihelyezett szemetesekbe dobják!
  10. drogok, tiltott doppingszerek, narkotikumok fogyasztása vagy ezekkel való visszaélés, ill. bármely veszélyes anyag és/vagy tárgy, (robbanóanyagok, pirotechnikai eszközök, fegyverek) illetőleg állat bevitele;
  11. A terembe ételt bevinni tilos!
  12. Kérjük, hogy az öltözők mindenkori (kulccsal történő) zárva tartására fokozottan figyeljenek!
  13. Kérünk mindenkit, vigyázzon személyes tárgyaira és értékeire! Az öltözőben vagy máshol hagyott tárgyakért nem vállalunk felelősséget!
  14. A teremben elhelyezett eszközök épségét mindenki köteles megóvni! A teremben és mellékhelyiségekben gondatlanságból okozott károkért mindenki személyes anyagi felelősséggel tartozik!
  15. A sérülések megelőzése érdekében az edzés előtt megfelelő bemelegítés végzése ajánlott, érdemes kardió gépeken kezdeni az edzést!
  16. Minden használat előtt ellenőrizni kell a gépek és a felszerelések állapotát, amennyiben rendellenesség, vagy műszaki hiba észlelhető, azt haladéktalanul jelezni kell!
  17. Használat közben a szabad súlyokat rögzíteni kell a rúdhoz.
  18. Tilos mások zavarása gyakorlat közben! A sportág nagy koncentrációs igénye és a koncentráció elvesztése balesetet eredményezhet!
  19. Tilos a szereken pihenni, hangoskodni, az eszközöket kivinni, áthelyezni!
  20. Kondicionáló eszközöket, gépeket kizárólag rendeltetésüknek megfelelően szabad használni!
  21. Nagy súlyokkal történő edzés során - az esetleges balesetek elkerülése végett - mindig kérjenek meg valakit, hogy szükség esetén segítsen.
  22. Azon vendégeink, akik rendszeresen nem eddzenek, a gépek használatához és a fizikai erőnlétüknek megfelelő gyakorlat mennyiségek meghatározásához kérjék szakember segítségét!
  23. Kérjük, hogy használat után a súlyzókat és tárcsákat tegyék vissza a helyükre, lehetőleg minél kevesebb zajjal! A súlyokat és a tárcsákat padra rakni, dobálni tilos!
  24. Törölköző használata a gépeken kötelező, fedetlen testrésszel érintkezni a padokkal higiéniai okok miatt tilos. Gép használata után kérjük fertőtlenítse ezt a kihelyezett eszközökkel.
  25. Kérjük a kardio gépek használat utáni rövid fertőtlenítését, különös tekintettel az érzékelő- és kapaszkodó felületekre!
  26. Mindannyiunk kellemes itt tartózkodása érdekében kérjük a tisztaságot megőrizni!
  27. Bármiféle reklámot csak a létesítmény vezetőjének engedélyét követően szabad a konditerem területén elhelyezni!
  28. A talált tárgyakat a portán kell leadni!
  29. A konditerem betegen nem látogatható, (kijelentem, hogy ismert, a tevékenységben gátló vagy másra veszélyes betegségem nincs!)

A Házirendben foglaltak megszegése esetén a szabálytalankodó figyelmeztetésre kerül, ha ez nem vezet eredményre, akkor távozásra szólítható fel, illetve a továbbiakban a konditerem látogatásából kizárható! A Házirend előírásainak tudatos be nem tartása kitiltást von maga után! A kiutasított szabálytalankodó az üzemeltetővel szemben semmilyen követeléssel nem élhet!

 

  • A helységbe való belépés és szolgáltatásaink igénybevétele a Házirend elfogadását jelenti!
  • A Házirend a portán és a konditeremben került kifüggesztésre, továbbá a honlapunkon is megismerhető. Tartalma a konditerem területén tartózkodó minden személyre vonatkozik!

 

2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
32. forduló
ma, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BFC SIÓFOK
0
0
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 70
02. VASAS FC 61
03. ETO FC GYŐR 60
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 55
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 49
06. GYIRMÓT FC GYŐR 44
07. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 43
08. SOROKSÁR SC 42
09. FC AJKA 40
10. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
11. BUDAFOKI MTE 39
12. BUDAPEST HONVÉD 39
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 38
14. BVSC-ZUGLÓ 36
15. PMFC 35
16. TISZAKÉCSKEI LC 29
17. BFC SIÓFOK 27
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 20

Partnereink